Ma 2017. október 17. kedd, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.
asszu02.jpg

A borvidékről:
 

Tokaj-hegyalja Magyarország egyik leghíresebb borvidéke, területét 1737-ben királyi leirat határolta be. A ma termő szőlőterületek nagysága kb. 5400 ha, mely a Zempléni-hegység déli nyúlványain a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, az abaújszántói Sátor-hegy és a tokaji Kopasz-hegy közötti földrajzi háromszögben terül el. Tokaj-hegyalja hazánk egyetlen ún. zárt borvidéke, ahol 26 településen termelnek tokaji bort a Magyar Bortörvény különösen szigorú és behatárolt szabályai szerint.
 

A termő talaja:
 

A borvidék a vulkanikus eredetű Zempléni-hegység déli, délkeleti és délnyugati nyúlványain fekszik. A főként riolitból, andezitből és ezek tufáiból létrejött vulkáni takarón barna erdőtalajok alakultak ki. A talajok nagyobb része erősen kötött agyag, sok helyen köves, nehezen művelhető nyirok. Ezek a talajok viszont nyáron a mélyebb rétegekben nem száradnak ki, ezért a rajta lévő ültetvények jól tűrik az aszályt. Az ilyen talajon termett borok tüzesek, testesek, hosszú ideig érlelhetők palackban. A borvidék kis részén - a tokaji Kopasz-hegy nyúlványain - lösztakaró található. Ez könnyen felmelegedő, a nap melegét jól tároló, jól művelhető talajféleség. Az ilyen helyen termett borok illatgazdagabbak, lágyabbak, előbb érnek.
 

Hegyaljára jellemző pincék:

 

Két pincetípus jellemző Tokaj-hegyaljára. Az ásott pince az adott épület alatt helyezkedik el, ami a ház építésével egyidőben készült. Gyakoribb pincefajta az ún. vágott vagy lyukpince, ami közvetlenül nem kapcsolódik az épülethez. A borvidék legtöbb pincéje vulkáni tufába vájt. Ezeket nem kell kiboltozni - ellentétben a löszbe vájt pincékkel -, hiszen maguktól is megállnak.
 

Tokaj-hegyaljára jellemző szőlőfajták:
 

Furmint:

A Furmint ma a borvidék legfőbb fajtája. A származása nem ismert, tudományos bizonyíték az eredetre vonatkozóan nem áll rendelkezésünkre. Tőkéje vitális, erős növekedésű, viszonylag kevés zöldmunkát igényel, az aszályos időjárási körülményeket jól tűri. Termesztésben elterjedt klónjai a T-92, T-85, P-26. Túlérése esetén ízanyagokban rendkívül gazdag. Jó aszúsodó és savmegtartó képessége miatt a borvidék fő fajtájává vált. Bora jellegzetes és jól tárolható. Állandó és magas savtartalma miatt az aszúborokhoz alapborként döntően a fajta mustját vagy újborát használják. Nemzetközi viszonylatban is alig akad példa borvidék és fajta ilyen szerencsés találkozására.

Hárslevelű:

A borvidék másik meghatározó szőlőfajtája. Nevét a hársfa levelére emlékeztető alakja miatt kapta. A tőkéje erős növekedésű, de kevesebb hajtást nevel, mint a Furmint. Ennek következtében kevesebb zöldmunkája kisebb kézi erőt igényel. Fürtje nagy, hosszú válla gyakran elágazik. Bogyói kisebbek a Furminténál, kevésbé rothadékony, ennek következtében kevesebb az aszútermése is. Szárazságra, lisztharmatra és atkára érzékeny. Termesztésben elterjedt klónja a P 41, T 311, K 9, T 1007.
Bora fajtajelleges, finom hársméz, időnként bodzavirág illatú. Savtartalma megfelelő, de alacsonyabb a Furmintnál, ezért gyengébb évjáratokban kisegíti társait. Eltérő vízigényük miatt a Furmintot a hegyoldal felső részébe, a Hárslevelűt az alsó területekre telepítik.

Sárga muskotály, korábban Muscat lunel:

Középérésű fajta, termése is közepesnek mondható, bár egyes évjáratokban magas hozamra is képes. A környezetét és talaját tekintve igényesebb a két fő fajtánál, ezért nem terjedt el nagyobb felületen. Téli fagyra, peronoszpórára és különösen lisztharmatra érzékeny. Tömött fürtjei miatt rothadékony, amely egy illatos fajtánál hátrányt jelent. Kivételes évjáratokban aszú is szedhető róla. Bora finom muskotályos illatú, de ahhoz 17-18 mustfoknál le kell szüretelni, hogy legkedvezőbb oldalát mutassa. Kései szüretelése nagy kockázattal jár. Savtartalma magasabb és illata összehasonlíthatatlanul finomabb a Ottonel muskotály fajtánál.

Kabar:

Bouvier és Hárslevelű szülőktől származó hybrid. Tőkéje kevés hajtást nevel, ebben a Hárslevelű fajtához hasonlít. Levele haragoszöld. A Zétával azonos időben érik, ám attól kevesebb termést hoz, jó cukorgyűjtő képességekkel rendelkezik, jól aszúsodik, ám vastagabb bogyóhéja miatt a kész aszúszemek a későbbi csapadékosabb időjárásra kevésbé érzékenyek.

Zéta:

Király Ferenc és társai nemesítették 1951-ben a Bouvier és a Furmint keresztezésével. 1990-ben került minősítésre és bejegyezésre a telepítésre engedélyezett fajták közé. A neve nem mindig a Zéta volt. Korábban Oremus névre hallgatott, amit 1999-ben változatták Zétára. Ennek indoklása, hogy a borvidéken található egy Oremus névre hallgató - ráadásul nagyon híres - dűlő (az első leírt aszúbort feltehetően erről a szőlőültetvényről szüretelték).
Fürtje kúpos, tömött, közepes nagyságú. Nagyon jó aszútermő képessége miatt került a Tokaji borvidékre, önálló bort még nem készítettek belőle, legalábbis jelentősebb mennyiségben nem, mivel borának savtartalma a hosszabb tárolás során jelentősen csökken. A kisebb oxidációs lehetőséget biztosító borkészítési technológia terjedése miatt felhasználása változhat.

Kövérszőlő:

Jelenleg nem termesztik széles körben a Tokaji borvidéken, pedig egy hagyományos fajtáról van szó. Számos kísérletet végeztek annak céljából, hogy előkészítsék az újbóli termesztésbe vonását. Kései érésű, de egy-két héttel megelőzi a Hárslevelűt és a Furmintot. Nagyon jól aszúsodik, de az ültetvény fekvésére érzékeny, mert hosszan tartó párás körülmények között a termése nagyon gyorsan tönkremegy. Rothadásra érzékeny bogyóin a Botrytiszen kívül más penészfélék is megtelepednek. Szellős, szárazabb hegyoldalakra való. Kedvező időjárás esetén a nagy, hosszúkás bogyói miatt az aszúszemek szedése gyors és nagyon hatékony. Aszúbogyóinak súlya időnként háromszorosa is lehet a Furminténak. Bora behízelgő, harmonikus, általában maradék cukrot is tartalmaz, savtartalma tartós és kielégítő finom összetétellel rendelkezik.